Grüberli

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Thu

31

Dec

Újabb posztok nem születtek mostanában, majd most jól megfogadjuk, hogy jövőre folytatjuk az írogatást. Az előző bejegyzés a féléves filmajánló volt, ehhez elkészült a 2009-es teljes válogatás cirka 45 darab kötelező látnivalóval. A Top 10 még nincs kiválasztva, lehet nem is lesz. Bónuszként megtekinthető egy 2000-es közismereti tárgyhoz készült irományom, amelyből többek közt az is kiderül, hogy az altavizsla volt a menő kereső akkortájt. Boldog 2010-et kívánok!

 

 

Mon

03

Aug

A beígért 2009 első féléves toplista következik. Nagyjából most pontszám alapján alakult ki a lista, de nem csak az alapján választok. Így lehetséges, hogy az év végi összesítettbe olyan is bekerül a legjobbak közé, ami a jelenlegiben nem. A Winged Creatures pl. kikerült a kalapból, de részben azért, hogy ne legyen két Beckinsale-es film is (hehe). Természetesen készült emészthetőbb formátum most is. Idei év várhatóan jóval erősebb lesz az előző kettőnél, szóval megéri csekkolni.

In the Loop (2009) - politikai szatíra féleség, az évezred eddigi legjobb vígjátéka, nem győzöm eleget promotálni.
Synecdoche, New York (2008) - legjobban várt film, rekurzió rulzz.
The Soloist (2009) - nem lett egy shine, inkább amcsi hajléktalan helyzetkép.
Talk to Me (2007) - don cheadle mekkora arc, itt oldszkúl rádióskodik, meg van nagy barátság.
Sunshine Cleaning (2008) - "helyszínutók", csajok tisztíccsák az orrodat is, amy adams szokásos remek, emily blunt szintén.
The Hangover (2009) - legénybúcsút csak vegasban...
Hamlet 2 (2008) - mókás vígjáték, fiatalok musical-t gyártanak, steve coogan egy állat.
The Hurt Locker (2008) - bomba-osztag mindennapjai, tele feszültséggel, egy-két hülye jelenettel.
Nothing But the Truth (2008) - média működési mechanizmusok.
Sugar (2008/I) - legyünk dominikai baseball játékosok amerikában, vagy mégsem?

Őket sem szabad kihagyni, mert épphogy lemaradtak:

Winged Creatures (2008)
The Ramen Girl (2008)
Jerusalema (2008)
Middle of Nowhere (2008)
The Great Buck Howard (2008)
Watchmen (2009)
Tôkyô sonata (2008)
One Week (2008/I)
Crossing Over (2009)
Fireflies in the Garden (2008)
Il y a longtemps que je t'aime (2008)
Role Models (2008)
Man in the Chair (2007)
Rachel Getting Married (2008)
Doubt (2008/I)
On the Road with Judas (2007)

 

 

Thu

30

Jul

Egy kis tisztelgés a játékok egyik őse, nevezetesen a Pac-Man előtt. Hihetetlen, de jövőre már 30 éve lesz, hogy a Namco cég piacra dobta a klasszikus első változatot. Két hónapja egy régi vinyón leltem rá az általunk készített feldolgozásra, amely a pechmen projekt kódnéven futott, és Javában íródott. Ez a szép a Javában, hogy 8 év után egy teljesen más platformon gond nélkül lefordul, illetve fut. Az alábbi képre kattintva letölthető, és kipróbálható ez az űberspíl. (Indítás a Pacman osztállyal, készítők neveit kigipszjakaboztam).

 

pechmen projekt

 

Iszonyat vagány dolog konzolon tolni a kisgömböccel. Így gondolta valószínűleg a MyMan progi készítője is. Sok platformon használható, sajna nekem három gépből kettőn nem sikerült lefordítani (pedig az volt a terv, hogy minden gépemre felteszem). Lusta Mac felhasználók számára feltöltöttem egy universal binary-t, ki lehet gyorsan próbálni.

1981-ben jelent meg egy továbbfejlesztett változat a Ms. Pac-Man. Ilyen játékgépet láthatunk a Weeds c. sorozat legutolsó epizódjaiban, ahol Andy papa játszik vele éjjel-nappal: "It feels right you know. She gets me. We're in sync. No words, just a gentle touch of my hand. I move left, she moves left. I move right, she moves right. Yes! Power pellet! Die Blinky Die! Come here Sue, you filthy little ghost whore". A játék elérhető Xbox-on és iPhone-on is, én most egy flash megvalósítást linkelek. Jó játékot: nininíninininíninininíninininíni...

 

 

Tue

28

Jul

Rendkívüli odafigyeléssel készült a júliusi mixtape. A kiválasztási procedúra egész pontosan úgy zajlott le, hogy időtartam alapján rendeztem a gépen lévő aktuális iTunes könyvtárat, amelyekből a pontosan 3:20 hosszúságúak kaptak most lehetőséget. Innen a találó Hámhúsz cím. Annyit azért még megtettem, hogy sorrendbe állítottam az említett módon kapott 7 számot. Nem is lett rossz, használják!

 

 

Sun

26

Jul

Akinek van kedvenc szava, most beküldheti a szószavazó.hu -ra, jól. Mivel nem sikerül választanom a sok frankó jelöltemből, ezért egy laza "cuccos"-ra szavaztam. A hét elejei állás alapján kijelenthető (lásd a képen alant), hogy love-is-in-the-air ill. egy klasszikus Dolák-Saly Róbert nótát idézve:

 

"Szelerem, szelerem, tiszta szelerem,

A szelermet én nem feledem én,

Szelerem, szelerem, boldog szelerem,

Tisztességes ember vagyok én."

 

szoszavazo

 

 

 

Mon

13

Jul

Itt a beígért 2008-as kedvencek listám. A kapcsolódó filmbuzis bejegyzést linkelem, illetve ezeket csinosabb formában legeneráltam. Július végén pedig jön a féléves helyzetjelentés.

 

összedobtam egy top tízet, sorrendet nem állítottam köztük:

The Curious Case of Benjamin Button (2008) - meseszép történet
Slumdog Millionaire (2008) - jamal felcseperedésének kalandjai
Frost/Nixon (2008) - watergate után szabadon, több remek alakítással
Gran Torino (2008) - eastwood papa kemény és szépeket köpöget
Lat den ratte komma in (2008) - gyerekek, szeretik a vereset
The Go-Getter (2007) - remek roadmovie, vártam nagyon és be is jött
In Bruges (2008) - belgium: nem csak akkor , ha kedd
There Will Be Blood (2007) - feketén aranyos
4 luni, 3 saptamani si 2 zile (2007) - román remek, komoly téma
Harold & Kumar Escape from Guantanamo Bay (2008) - vígjáték kell ide, és bár vannak gyenge pillanatai, én ezen röhögtem a legtöbbet tavaly

 

sok film tetszett még, ezért inkább csak pár kevésbé ismertet ajánlanék pluszban:

War, Inc. (2008), Southland Tales (2006), August Rush (2007), He Was a Quiet Man (2007), King of California (2007), The Visitor (2007/I), Kabluey (2007), Smart People (2008), The Grand (2007), Trainwreck: My Life as an Idoit (2007), Finishing the Game: The Search for a New Bruce Lee (2007), Blue State (2007), Dedication (2007), The Nines (2007), Recount (2008) (TV), The Wrestler (2008), The Savages (2007)

 

 

Sun

12

Jul

Kis spéttel beszámolok a balatoni családi nyaralásról, illetve szó lesz az utolsó szériás fehér macbook-kal szerzett első benyomásokról, melynek megvétele hogy-hogynem egy napra esett a kiruccanással. A helyszínen feljegyzett pár dolgot kiegészítettem, ebben az első részben főleg a gépről lesz szó, tehát az első napi és a nyaralás utáni online tapasztalatokról (érdeklődőknek további két cikk). A folytatásban a strandolásra, elfogyasztott kajákra, látott filmekre koncentrálok majd.

Day 0:

A cuccot korábban megrendeltem a macbolt.hu-tól, csak el kellett érte mászni, ami helyileg a váci utca melletti boltjukat jelenti. A kiszolgálással iJoe alkalmazottja foglalkozik. A srác sutyorog, elsőre egyszer sem értem mit mond, tényleg elég fura. Csavarhúzót kér, memóriát bővít (náluk alapból 4GB jár), első konfig indítást letolja, én meg megadom a kért adataim. A tranzakció sikeres, a hozott sportáska majdnem felesleges, ugyanis iszonyat pici a macbook doboza, lehet beleférne a hátizsákomba. Indulás előtt a lakásban még kibontom, új műanyag illat belengi a szobát. Nem sokáig mert ebédre fasírtot tolok sült krumplival a lenti kifőzdéből. Tele a has, irány Siófok!

Megérkezünk a nyaralóhoz, ami konkrétan a vasút mellett található, a sínek max. 10(!) méterre légvonalban (szobám ablakától mérve). A ház szép nagy régiépítésű, hámhuszas belmagassággal. Kipakolás után gyorsan előkerül a notebook, gyors vezetéknélküli teszt. Az ágyig egy darab wi-fi beacon jut csak el, de most nem bánjuk. Egyrészt leszokóban vagyunk a netről, másrészt offline teszt érdekesebb lehet. A doboz a gépen kívül nem sok mindent tartalmaz, természetes adapter, dvd, könyv az jár. Viszont nem kapunk mini-dvi kábelt, és apple-féle infra távírányítót sem, pedig megérdemelnénk. Pontos specifikációt most hanyagolnám, csak pár fontosabb paramétert említek. A memcsi az említett  2x2 GB DDR2, és csak 800 MHz-es frekvencián ketyeg. Kár, mert a busz már egy gigás, ddr3 is marad csak a drágább modelleknek. A proci kicsit gyorsabb lett, ami 2.13 GHz-et jelent, de maradt a 3 MB L2 cache (volt ez 4 MB is régebbi modellekben). Grafikai megjelenítés terén örülhetünk, mert bizony Nvidiááá 9400m árnyalja a helyzetet, meg a pixeleket. Hóleó majd támogatja a hardveres HD videó dekódolást ezzel a kártyával, és egyébként is a cucc alázza inteles elődjét.

Közben kis alkalmazás vizsgálattal folytattam az ismerkedést. Life is life: levelet kaptam life, természetesen iLife '09 van feltelepítve nagy örömünkre. Garage band-del minimálisan ökörködök egyet, de nem az én műfajom, ezért abba is hagyom. A kijelzőt közepes minőségűnek mondanám, láttam már szebbet, jobb betekintési szögekkel. Pozítívum, hogy nem tükröződik annyira, azaz nem látjuk mindig a saját hülye pofánk (persze a csajok ennek nem örülnek, a sminktükör cipelését ezzel nem tudják megúszni). Hoztam magammal külső vinyót nem látott régi filmekkel. Tehát usb teszt következik, ami nagy filmes fájlok felmásolását takarja. Ebben meglepően jól teljesít a rendszer, frankón kihajtja nagy fájllal az usb buszt (30-35 MB/s). Közben beindul a venti, a spotlight meta adat indexelője izomból dolgozik a felcsatolt merevlemezen. Az activity monitor és terminal maradjon is dokkban, használjuk még sokat. Ahogy előre sejtettem, a Quicktime alapból nem bírkózik meg szaros xvid videókkal. Itt csalok kicsit, mert felkészülten betáraztam egy vlc lejátszóval.

Késő délután felé jár az idő, amikor az 1-1,5 km-re levő (szabad?) strandra kidzsalunk nézelődni. Jó fülledt meleg, kevesen vannak, ebből páran fürdenek, mi majd csak holnap. Hatalmas zuháré kerekedik, pont mire hazaérünk. Csak előkerül a masina, nem mondtam még, de van szerencsére Firewire port. Igaz csak 400-as ugye, de legalább van, és mi szeressük (USB Népfront? Pfújj, köpködők!). Régi gépről (mert az is itt van) zenék, doksik ezen keresztül kerülnek átmásolásra. Esti mozizásra a Lorna's Silence c. filmet választom, de most se fogom látni, nincs felirat hozzá (a specialitása hogy fél éve a gépen pihen). Eláll az eső, újabb séta, most  a város felé. Kiderül, hogy van Spar a közelben (othonosság-), nameg móló (vagányság faktor). És van megint szakadó eső is, amit a strandmozinál egy óriás gyros-szal és sajtburgerrel vészelünk át. Hazaérve beüzemeljük az analóg, antennás tévét, amihez kell vmi csavarós dolog (ellenállás? - mindegy, ezt nekem nem kell tudni, hehe). Az esti film a túl a csúcson, amit az ominózus baseball sapi megfordítós jelenetig nézek. A macbook fedő fehér műanyag közben viszonylag sok szöszt magához vonzott. Elalvás előtt még kicsit olvasgatok pár oldszkúl pdf-et. Ezekből az egyik eléggé lassú, amiért mínuszpont jár a Preview-nek. Az említett negatívumok ellenére kijelenthető: nekem a MacBook a Riviéra.

 

 

Hazaérkezve természetesen rácsatlakoztunk az internets-re. De előtte még lemértük a boot időt, ami 50 mp alatt maradt. A Leó verzió még 10.5.6, tehát első lépésként Software Update következett. Valami cirka 449 MB, ha jól emlékszem: iTunes, iLife stb. frissítések és 10.5.7 (decemberi kernel helyett márc. 31.). Reboot után 200 mega körüli frissítés vár ránk:  Bluetooth, Safari és Java újdonságok. Re-reboot következett, amit egy uccsó újraindítás zárt a bluetooth firmware-jének frissítése végett. Kezdődhetett a mindenféle alkalmazások letöltése, amelyek nélkül az életünk sivárabb lenne. Ezeket nem részletezném, valahogy így indult a sorozat: Adium, Transmission, The Unarchiver, Dropbox, Tunnelblick, MPlayer, Skype, FireFox, Virtualbox, Perian, MacFuse/MacFusion, NTFS-3G, Boxee, Plex, Seashore, ...

 

 

 

Mon

29

Jun

A múltkor már volt szó mindenféle ebook formátumot kezelő, és azokat katalogizáló progiról, most pedig "A dobi" formátumában (pdf) elérhető doksik rendszerezéséhez ajánlok hasonlót. Elsőként a Mac-en elérhető egyszerű-de-nagyszerű Yep nevezetű cuccosról pár szó, amely nem egy mai csirke, viszont annál hasznosabb tud lenni. Feltérképezi és beindexeli az adattárolónkon lévő pdf dokumentumokat, így a későbbiekben könnyedén kereshetünk a gyűjteményben, simán megtalálhatjuk azt a bizonyos tűt a szénakazalban. Az eligazodásban további segítséget nyújthat a csini tag cloud, amit alapból elkészít a Yep. Természetesen saját magunk is címkézhetünk, ha nem vagyunk túl lusták a sokszor feleslegesnek tűnő metaadatok megadására. Kisképes nézetben használható nagyító (loupe), amivel gyorsan bele tudunk lesni a kívánt irományba, és van egy beépített egyszerű megtekintő is. Van még szkennelés az analóg infók számára, smart collection, egy-két funkció, de körülbelül ennyi az egész progi.

 

yep screen

Yep, that's Yep. 

A másik alkalmazás már egy Windows-os kollega, a Scansoft Paperport névvel ellátott pakkja. Összetettebb megoldásról van szó, amely több funkcióval bír, mint pl. a szkenneléskor szövegfelismerés. A keresés gyorsítására saját indexelő mechanizmust használ, készíthetünk saját jegyzeteket az egyes könytárakhoz is, és ismer több fájl formátumot. Kevesebbet használtam, ezért többet nem írok róla, akit érdekel utána tud nézni. A lényeg, hogy mindkettő program az ajánlott kategóriába esik, viszont fizetősek.

 

 
  • «
  •  Start 
  •  Prev 
  •  1 
  •  2 
  •  3 
  •  4 
  •  5 
  •  6 
  •  7 
  •  8 
  •  9 
  •  10 
  •  Next 
  •  End 
  • »
Page 1 of 14

Weather

Shared posts

Log in


Bull's Eye

Sokat kell ma dolgoznia, ezért nincs ideje mással foglalkozni. Ne hagyja, hogy bárki is megzavarja. Tárgyalásai során fogalmazzon világosan, tömören.

Bio

kaito bioritmusa

My Shows

Today:

Tomorrow:
Flashpoint  S3E6
Eureka  S4E9

Last seen

Four Lions (2010) 7
Iron Man 2 (2010) 7
Paper Man (2009) 7
Temple Grandin (2010) (TV) 7
Sorority Wars (2009) (TV) 5
The A-Team (2010) 8
MacGruber (2010) 5
The Chosen One (2010) 7
Check All

Latest Quote

Hassan: I'm a martyr, you're all squashed tomatoes.

Share this quote


Four Lions

Online users

We have 4 guests online

Newsflash

Reggel a tükör ébresztett rá, hogy saját - külön bejáratú - kopfschuss-szal rendelkezem. Persze lehetne pattanásnak hívni, de tekintve a kinézetét és az általa okozott fájdalmat, szerintem nem lenne helyénvaló az elnevezés. A bejegyzés címe viszont nem efféle mókásságokra próbál utalni, hanem az online elérhető képregényekre (comics). Igaz nem rendszeresen, de szoktam nézegetni pár daily strip-pet, ezeket lenne jó egyszerre kezelni, egy helyre összegyűjteni. Az internet táblácskán egyik kedvenc alkalmazásom a Buoh online comics reader, ami jól végzi a dolgát, de az igazi egy webes alkalmazás lenne.

Utánaolvasva a témának kiderült, hogy rengeteg hasonló progi létezik, vannak például csupán konzolos interfésszel rendelkezők. Elsőként találtam rá a comic-get nevezetű cuccosra, amely az apt-get csomagkezelőt próbálja mimikálni képregények kezeléséhez. Repókat használhatunk a képesek keresésére, installálásához, letöltésére és saját repozitorit is készíthetünk. Instant ötletem az volt, hogy a napi rendszerességel futtatott alkalmazás a letöltött képeket hozzáadja egy Gallery albumhoz. Ehhez találtam alkalmas szkriptet, viszont a comic-get belövése nem sikerült valamiért (sőt gallery sincs most feltéve), Tovább kutattam tehát az eredeti probléma megoldásáért, így akadtam a GrabCartoons alkalmazásra. A különböző képregények modulokként elérhetőek, a szkript pedig html oldalt generál a megadottakból. Valamivel törvényesebb a többi megoldásnál, mert a képeket nem tölti le csak belinkeli, a linkeket az eredeti oldalt letöltéséből veszi ill. visszalinkel oda.

Végezetül kedvencem, a Calvin and Hobbes kicsit másképpen. Macesek örömére Calvin most Steve Jobs bácsinak mondja meg az őszintét: Calvin and Jobs (Pista és Kázmér).